Régebbi verzió

Megtekintheti a Spesnet.info régebbi verzióját. Ehhez a verzióhoz nem szolgáltatunk a továbbiakban sem technikai, sem tartalmi szolgáltatást.

2006. február 22. -től

latogatták meg a Spesnet.info portált

Húsz éves a Fráter

altA katolikus iskolának az a hivatása, hogy a teljes életre vezessen el – fogalmazta meg Ternyák Csaba egri érsek február elsején, a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Az ünnepi alkalom az iskola aulájában kezdődött, ahol az iskola kórusainak közreműködésével diákok mutatták be az iskola névadójának, az Erdélyi Fejedelemség megszervezőjének, Fráter György esztergomi érseknek, bíborosnak az életét.

Lóczi Tamás atya, az intézmény jelenlegi igazgatója köszöntötte a meghívott vendégeket, többi közt Ternyák Csaba érseket, Seregély István ny. érseket, Katona István, valamint Palánki Ferenc püspököket, Zsiga Marcell országgyűlési képviselőt, Mariscsák István volt igazgatót, a volt és jelenlegi tanárokat és természetesen a diákokat.
Köszöntőjében megfogalmazta, hogy az ember természetfelettiségét két dologban éli meg, a játékban és az ünnepben. Erre csak az ember képes. Ez a két terület nem szolgálja, hogy több pénzünk legyen, nem a mindennapok profitorientált hangulatát tükrözi. Az ember belemerül a játékba, vagy az ünnepbe, önfeledt és igazán önmaga tud lenni.

Az ünnepség a Minorita templomban szentmisével folytatódott, ahol Ternyák Csaba érsek Dávid király példáját idézte, a ki jobb szeretett volna Isten kezébe kerülni, aki irgalmas, mint az emberek kezébe. Az evangéliumban pedig azt találjuk, hogy Jézus, az emberek hitetlensége miatt nem tudott csodát tenni Názáretben: alá vetette magát emberi hozzáállásuknak. Az Isten alávetette magát az embernek: Mária igenje nélkül nem születhetett volna meg, Mária és József gondoskodása nélkül nem nőtt volna fel.

Mi sokszor félünk a másik embertől, az Isten viszont az üdvösséget bízta az emberre. Ahol a hitet befogadják, ott csodák történhetnek – fogalmazta meg a Főpásztor. Ma sok ember Isten nélkül akarja életét megoldani, de e miatt sokszor csődbe kerül. A katolikus iskolák ezért tudnak segíteni abban, hogy a világot a maga teljességében lássuk, hivatása az, hogy a teljes életre vezessen el, hogy felismerjük a teremtett világ, és az ember alkotóját.

Jézus Krisztus kezünkbe adta magát – emelte ki Ternyák érsek, szenvedésében, halálában szeretete nyilvánult meg. A katolikus iskolák ennek a hitnek, szeretetnek csíráját tudják elültetni a lelkekben, és a növekedést majd az Isten adja.

A szentmisét követően került sor az iskola dísztermének, az újonnan kialakított Fráter teremnek a megáldására. Itt Seregély István ny. érsek idézte fel az egyházi iskola 20 évvel ezelőtti indulásának eseményeit. Visszaemlékezett azokra a kételyekre, amelyek akkoriban foglalkoztatták: lesznek-e olyanok, akik vállalják egy ilyen iskolában az oktatást, lesznek-e hősök a szülők között, akik ide íratják gyermeküket, anyagilag is fenn tudják-e majd tartani az iskolákat?

Ma már szétoszlottak ezek a kételyek, az iskola nem küzd gyermekhiánnyal, pedagógusok sem váltak feleslegessé. A jövendő magyar értelmiség nevelésének fontos szereplője az iskola – fogalmazta meg Seregély érsek.

A terem megáldása kapcsán Mariscsák István volt igazgató, aki indulástól kezdve 19 éven át vezette az intézményt, legnagyobb élményeként azt fogalmazta meg, hogy olyan munkatársai lehettek, akik „nagybetűs emberek” voltak, mertek áldozatot hozni a közösségért. „19 éven keresztül eszköz voltam Isten kezében” – vallott saját szolgálatáról. Fizika szakos tanárként gyors számolást is végzett, hogy hány emberhez ért el az iskola közvetlenül, vagy közvetve. A 20 év alatt 1500 diák érettségizett, a jelenlegi diákokkal együtt több, mint 2000 fiatallal találkoztak. De ha számba vesszük családtagjaikat, ismerőseiket, akkor már egy nagyobb város lélekszámánál tartunk – állapította meg Mariscsák István.

A Fráter termet Ternyák Csaba érsek áldotta meg.

Egri Főegyházmegye