|
A január 14-én, szombaton megrendezett összejövetelen felszólalt Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció előmozdításra létrehozott Pápai Tanács elnöke, Paolo Portoghesi építészmérnök, valamint Marco Tarquinio, az Avvenire c. olasz katolikus napilap igazgatója.
A találkozó része annak a programsorozatnak, amelyet a római egyházmegye kommunikációs hivatala és a Kultúra Pápai Tanácsa „Kapu a végtelen felé” címmel kezdeményezett.
A kiindulási pontot XVI. Benedek pápa szavai jelentették, amelyeket tavaly júniusban mondott a római egyházmegyei összejövetelen. A Szentatya mindenkit arra buzdított, hogy járja végig „a szépség útját, amely elvezet Őhozzá, aki Szent Ágoston szerint ősi és mindig új Szépség”. Evangelizáció és szépség: erre a kapcsolatra mutattak rá az előadók három különböző szempontból.
Rino Fisichella érsek elmélkedésében a teológiai összefüggéseket emelte ki. „A szépség az evangelizáció kiváltságos útja. Ne feledjük, hogy a kereszténység a kezdetektől fogva együtt haladt a művészettel, megmutatva a misztérium következetességét. A kereszténység bemutatja Isten misztériumát, aki emberré lesz. Ezt jelenítette meg a szépség a különféle művészeti kifejezési formákban, mint a székesegyházak, a templomok, a költészet és az irodalom nyelvezete, a zene és továbbra is kifejezi a liturgia szépsége. Tehát számos kiváltságos útja van az evangélium hirdetésének” – fejtette ki Fisichella érsek.
Emlékeztetett arra is, hogy az egyház a kezdetektől fogva hálás a művészeknek, ugyanakkor felhívást intézett, hogy ma is új kifejezési módokkal törekedjenek Krisztus misztériumának bemutatására. Szükség van napjaink tovatűnő szépségével szemben a szépség folytonosságának bemutatására.
Paolo Portoghesi olasz építészmérnök is a múlékony és a hiteles szépséget állította szembe egymással. „Róma a kívülről érkezők számára a hit himnusza”. Idézte Dosztojevszkij szavait, aki feltette a kérdést: Melyik szépség üdvözítheti a világot? A szépség bennünk is megtalálható. Ha képesek vagyunk magunkban ismét felfedezni a szépséget, ez nagyon fontos lehet az újraevangelizálás számára”.
A teológiai és művészeti aspektusokat követte a kommunikáció szempontja.
Marco Tarquinio, az olasz püspöki konferencia, az Avvenire napilap igazgatója felszólalásában hangsúlyozta: feladatunk, hogy megértessük az emberekkel, mi a valódi szépség. XVI. Benedek pápa, amikor még a Hittani Kongregáció prefektusa volt, megállapította: napjainkban a hazugság nagy ravaszsága, hogy vonzó szépségként jelenik meg. Az újságírók feladata, hogy ne a világ értékítélete szerinti szépségekről szóljanak, hanem a valódi emberség történeteiről tájékoztassanak – hangzott el a római Pápai Lateráni Egyetem szépség és evangelizáció témájában megrendezett konferenciáján.
Vatikáni Rádió
Kép: .archdaily.com
|