A mai evangéliumban az Úr Jézus két embertípust állít elénk. Az önmagát megigazultnak kikiáltó farizeust és a bűnös vámost, aki Isten irgalmasságában bízik.
Ez a két embertípus ma is létezik, akik mint a farizeus Isten elé szórják jótetteiket és a másik típus, aki tudja, hogy szembefordult Istennel, de bűneit elismeri és Isten megbocsátó irgalmát kéri. Figyeljük e két embertípust és gondolkodjunk el, melyik embertípushoz hasonlíthatok.
Nem csak a tudás, a gazdagság, a karrier, a sikerek… de a jámborság, az „életszentség” is az embert büszkévé, gőgössé teheti. A farizeus a törvényt aprólékosan betartó ember, aki még azoktól a dolgokból is tizedet ad, ami nincs előírva. Jámborságát fitogtatja. A kívülálló csodálja az ő buzgóságát. Ő erre nagyon odafigyel, hogy az embereknek mindig ezt a képet adja. Ebben az ő nagy jámborságában odáig megy, hogy magabiztosan odaáll az Isten elé, felsorolva jótetteit – mintegy benyújtva ezekért a számlát. Én nem teszek semmi rosszat, hallhatjuk embertársainktól. Nem gyilkolok, nem lopok, más házasságát nem dúltam fel… mit akarhat tőlem az Isten? Ez farizeusi eszmefuttatás.
Nem szabad elfeledkeznünk az Úr Jézus szavairól, aki azt mondta, hogy ő a bűnösöket jött keresni, nem az öntelt és magukat jónak valló embereket. Krisztus azért jött a földre, hogy kapcsolatba lépjenek vele a megtérést kereső bűnösök. Akik érzik bűneik terhét, bűntudatuk van, szeretnének megszabadulni bűneiktől. Alázatosan keresik a megigazulást. Nagyon szépen kifejezi ezt a vágyakozást a vámos imája: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.” A farizeus imája egészen másképp hangzott: „Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember…”. A farizeus imája egocentrikus, míg a vámosé Istenközpontú, amely megnyitja az utat a megtérőnek az Istenhez.
A farizeus önteltségében nem volt ott az Isten utáni vágy, nem kérte Isten megbocsátó szeretetét. Ezért az Úr Jézus elrettentő példának állította őt elénk.
Elgondolkodtató számunkra, hogy a vámost kapjuk példaképül, aki egy spekuláns, embereket megcsaló, tudatosan megkárosító hivatalnok. A kis emberek meglopásával gazdagodott meg. Ez az ember ott az Isten előtt a templomban rájött bűneire, szégyellte azokat és nem tudott mást mondani: „Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek”. Isten előtt összeomlott, fájdalmasan szerencsétlen, nincs megelégedve önmagával, rájött, mennyire eltávolodott az Istentől. Nem dicséri magát, tudja, hogy a kezei üresek. Ott áll az Isten előtt és készen áll bármilyen ítéletet elfogadni istentől. Tudatában volt, hogy nem járt helyes úton. Érzi, hogy változásra van szüksége. Míg a farizeus a saját cselekedeteire hagyatkozott, addig ő Isten irgalmas szeretetére gondolt – és találkozott az Isten irgalmával.
A vámos nem lehet példaképünk az ő bűnös életével, de alázatosságában és abban a felismerésben, hogy bűnös mivoltunkban is menjünk az Istenhez – igen. Isten előtti magatartása, beismert bűnössége, példaképül szolgál, hogy keressük Isten irgalmát.
Hagyjuk el a farizeus lelkületet, amikor Istennek önmagunkkal dicsekszünk, amikor önmagunkat mások fölé emeljük. Ez az út nem Krisztushoz vezet. Be kell vallanunk, nem vagyunk bűn nélkül. Merjük Istennek megvallani bűneinket, merjük kérni az ő irgalmát.
Kérjük a Szentlélek világosító segítségét, hogy felismerjük, hogy bűnösök vagyunk. Ezzel a felismeréssel meghal bennünk a farizeusi lelkület. Jézus ma is keres bennünket – lehetőséget ad a megtérésre, új életmód-választásra. Engedjük lelkünkben működni az isteni kegyelmet és az csodát tesz.
 

Mons. Magyar Károly/Homíliák