Az észak-európai nyelvek, vagyis a svéd, a dán és a norvég kísérleti adások 1953-ban indultak el, a német szekció felelős szerkesztője, P. Emil Schmitz jezsuita kezdeményezésére, majd 1954-ben rendszeressé váltak. Svédországból azonnal pozitív visszajelzések érkeztek, a hallgatók számos levélben nyugtázták a jó vételi lehetőségeket is. Voltak, akik már akkor autóban is hallgathatták az adásokat.

Az első szerkesztők között volt Torgil Magnuson, neves svéd író és művészettörténet professzor, aki a jezsuita kúrián rögzítette a svéd nyelvű programokat.
1957-től kezdve P. Lars Rooth SJ vette gondozásába a műsort, Stockholmból küldve az adásokat. Az idén 90 éves Rooth atya 1965-ben Rómába jött, hogy kövesse a II. vatikáni zsinat lezárását, de ezt követően visszatért Észak-Európába és továbbra is onnan küldte a hangszalagra rögzített műsorokat.

1968-ban állt be fordulat a svéd programban, amikor Ingrid Sundsten bemondóként megkezdte munkáját a Vatikáni Rádióban. Egy postássztrájk miatt nem érkeztek meg az adások Svédországból, így Ingrid önálló programokat készített svéd nyelven. 1975-ben a szerkesztőség kivált a német programból és önálló lett, élén P. Rooth főszerkesztővel. A svéd jezsuita atya azonban csak 1981-ben költözött át Rómába, ahol 1997-ig töltötte be főszerkesztői tisztségét. A csaknem hat évtizedre visszatekintő program kezdetben hetenként egyszer jelentkezett negyedórás műsorral, mára napi 20 perces adássá nőtte ki magát.

Az összes észak-európai nyelv megszólaltatásának lehetősége attól is függött, hogy egyes időszakokban tartózkodtak-e Rómában dán vagy norvég szakképzett tudósítók? Gyakran a skandináv országokból érkezett szeminaristák készítettek műsorokat anyanyelvükön az észak-európai hallgatók számára.

A skandináv program sajátossága, hogy lutheránus országok felé közvetít, amelyek immár poszt-keresztényeknek nevezhetők. A hallgatók közül sokan nem katolikusok. Ezért szükség van arra, hogy a pápa és az egyházi Tanítóhivatal tevékenységéről való tájékoztatáson túl, az egyetemes egyházról szóló alapvető ismereteket is terjesszék, szertefoszlatva régi előítéleteket. A Vatikáni Rádió skandináv programja segíti a kisebbségben lévő helyi katolikus egyházakat, hogy kapcsolatban maradjanak Rómával és az egyetemes egyházzal. A szerkesztőség tagjai erre törekszenek akkor is, amikor skandináv diákok, zarándokok csoportjait látják vendégül a Vatikáni Rádió székházában.

A skandináv program részét alkotja a finn műsor is, amely Észtországban született, és amelynek létrejötte bizonyos értelemben a volt Szovjetuniónak köszönhető. A ’60-as évek elején Vello Salo atya észtül közvetített Észtország számára, amely akkor a Szovjetunió része volt és erőteljes eloroszosításnak volt kitéve. Természetesen teljes erővel zavarták az adásokat, így Salo atya a finn hallgatókat kérte meg, hogy küldjenek jelentéseket a vételi minőségről. A felhívásra sok-sok levél érkezett. A zsinat idején Salo atya Jeruzsálembe költözött, de továbbra is küldte hangszalagra rögzített adásait. Az észt adás ezután megszakadt, majd a ’70-es években a finn hallgatók levélben kérték Lars Rooth atyát, hogy iktasson be számukra is műsoridőt a skandináv programba.

Rooth atya elkötelezettségének köszönhetően 1975-ben indult el a finn adás, kezdetben hetente egyszer, húsz percben. Első szerkesztője Benedetta nővér, 1980-ban visszatért Finnországba. Ettől kezdve Leena Lehtinen gondozza a műsort, amely hetente kétszer jelentkezik. Tájékoztat a Szentatya tevékenységéről, a katolikus világ híreiről, a katolikus tanítás gyakorlati megvalósításáról. A program gyümölcsöző kapcsolatokat tart fenn a lutheránus plébánosokkal, hittanárokkal és az ortodox testvérekkel.

Vatikáni Rádió